Posts tagged EU
ACTA – egy szabadság elleni globális fenyegetés – e címmel írt nyílt levelet több, az elektronikus szabadságért kiálló szervezet, melyben arra szólítja fel az Európa Parlamentet és az Európa Bizottságot, hogy biztosítson átláthatóságot a tárgyalási folyamatba. Az Európai Közösség által nemrég elvégzett elemzés szerint is az ACTA az EU-ban élők alapvető emberi jogait kívánja korlátozni.
Magyarországról eddig a Nyílt Szabvány Szövetség támogatta eme nyílt levelet.
György Péter, a General Electric európai CIO-ja mindenfajta misztikus veszélyekről beszél a nyílt forrású szoftverek használatával kapcsolatban – miközben maga a GE is erős nyílt forrású szoftver felhasználó, pl. JBoss-t és hasonlókat használnak.
Eközben az idén novemberben a svédőszrági Malmöben tartott eKormányzat minisztériumi konferencián a szabad szoftver és a nyílt szoftver használata erősen előtérbe került, amely legalábbis egyenlő megítélést követel a nyílt szoftver megoldások használatára a közbeszerzés területén a zárt megoldások mellett.
Magyarországon az Open Document Format Alliance (ODFA) a KSZF-től kér részletes számításokat, hogy vajh tényleg a legolcsóbb megoldás volt-e 9.5 millárd Ft-ért Microsoft licenszeket vásárolni, és ugyanazokat a célokat nyílt forrású megoldásokkal lefedni nem lett volna-e olcsobb?
Mert hát dehogynem.
- eWeekEurope cikk
- eWeekEurope cikk
- eWeekEurope cikk
- eWeekEurope cikk
- ODFA
- eGov 2009
Állampolgárok fájlcseréléssel való megfenyegetésére és így belőlük való nyerészkedésre szakosodott cégek egy-egy dalon kb. 150-szer annyi profitot termelnek, mint ami annak a hagyományos eladásából várható. Jelenleg ezt a gyakorlatot Angliában az ACS:Law, Németországban a DigiRights Solutions (DRS) viszi.
A DRS német nyelvű PowerPoint előadásában az szerepel, hogy vélelmezett fájlcserélőknek számonként €450-ról szóló fenyegetést küldenek, amiből 20%-ot, €90-t kap az adott jogot birtokló kiadó, 80%-a, €360 a DRS-nél marad. A statisztikák szerint az emberek kb. 25%-a kérdés nélkül fizet a fenyegetés hatására, amelyből számonként 5000-et küld ki a DRS. Ezzel a módszerrel így számonként 5000 * 25% * €450 = €562.500-t keresnek, melyből €112.500 kerül a kiadóhoz, míg a DRS €450.000-t keres – számonként.
Hogy a kiadó ugyanabból a számból ugyanennyit keressen hagyományos eladáson keresztül, több mint 150.000 példányt kellene eladnia minden hónapban, hisz eladásonként átlag €0.60-t keres – ami kb. azt jelenti, hogy aranylemezt kellene csinálnia mindegyik lemezéből – havonta.
A fenyegetés és nyerészkedés magas profitot hoz – mint a szervezett bűnözés esetében.
Nemrég Szabad Kultúra Fórum volt Barcelonában, ahol többek között olyan szervezetek képvseltették magukat, mint az Electronic Frontier Foundation, a svéd Kalózpárt vagy a magyar Nyílt Szabvány Szövetség. A fórumon sokat dolgoztak a résztvevők a kalozpart.org-nak is kedves témákon, európai összefogás eredményeképpen. Az eseményen elfogadtak egy közös Chartát is.
Reméljük egy folyamatos, az egész EU-t átszövő együttműködés meghozza gyümölcsét.
- index cikk
- Free Culture Forum
- FCF Charta magyar fordítás – folyamatban, segíts te is!
Angliában egy jogi cég tizenötezer embernek tervez fenyegető levelet küldeni, őket illegális fájlcseréléssel, egyeseket illegális pornó cserével vádolva. A levél egy “kedvezményes” bíróságon kívüli “rendezést” ajánl fel – ennek hiányában pedig perrel fenyeget.
Ez a a fajta “géppuska-megközelítés” eddig leginkább az Egyesült Államokra volt jellemző, aminek ismert jellemzője a rengeteg ártatlan ember megfenyegetése, akik egy olyan dillema elé vannak állítva, hogy pár havi fizetésükről mondanak le gyorsan, vagy egy láthatóan nagy és jogi költségeket nem kímélő cég több évi fizetésüket kezdi el követelni rajtuk egy bírósági folyamaton keresztül. Bármi is a “vád”, ez a megközelítés leginkább a “kap egy olyan ajánlatot, amelyet nem tud visszautasítani” jellegét ülti. Habár voltak próbálkozások a szervezett bűnözés zsarolás / védőpénz elleni törvényeket felhasználni az e fajta zsarolások ellen is, de sajnos még sikertelenül.
A mostani esetben lépő jogi céget, az ACS:Law-t jelenleg az angol jogi kamara vizsgálja hasonló korábbi fellépése és ártatlna emberek zsarolása ügyében.
A /dev/blog-on van egy rövid összeírás az ACTA és ahoz hasonló módon, társadalmi konzultáció nélkül létrejövő, de mindennapi életünket aztán erősen befolyásoló, mostanában kötött vagy kötendő nemzetközi szerődések, egyezményelről.
A szabadságot fontosnak tartó aktivista nem marad tétlenül.
Dániában feladta a helyi kalózkodás elleni csoport a küzdelmet a fájlcserélőkkel szemben, miután számos alkalommal a bíróság egyszerűen kidobta ezeket az ügyeket, bizonyíték híján.
Azért van szükség a szerzői jog módosítására, hogy ilyen csoportoknak eszükbe se jusson az e fajta fellépés. Különösen font a magánszférea védelmének megerősítése, beleértve a digitális magánszféránkat is.
A Lisszaboni Szerződés életbelépésével az idén Svédországban 7%-ot szerző Svéd Kalózpárt valószínű delegálhat egy második Európa Parlament tagot. Jelöltjük a 22 éves Amelia Andersdotter, aki ezzel az EP legfiatalabb tagja lesz.
Amelia fő célja, a szerzői jogi reformért való küzdés mellett a fenntartható tudás alapú gazdaságért való kiállás lesz.
- Torrentfreak cikk
- Fördjupning cikk (svédül)
Tegnap fontos döntés történt az EU parlamentben – a szerzői jogi lobbi által szorgalmazott szabályozás: “ha valakit háromszor rajtakapnak illegális fájl letöltésen, akkor onnantól nem csatlakozhat az internetre” helyett a józanság és az általános jogrend diadalmaskodott. Ezek szerint az ilyen vitás kérdésekben is, mint bármilyen jogi kérdésben, az ártatlanság vélelme érvényesül alapelvként, és a vitás ügyet egy független és fair félnek kell kivizsgálnia – ami összhangban van az EU Emberi Jogok Nyilatkozatával. A szerzői jogi oldal javaslata megszegte volna azt, hisz az eltiltást maguk a “jogvédők” önkénye döntötte volna el.
A fenti két javaslat is jól mutatja, hogy a szerői jogi lobbi a saját profitszerzését mindenek felett fontosnak tartja, még az alapvető emberi jogok és az alapvetői jogi normák felett is. És lám, majdnem sikerült is nekik átvinni akaratukat – ha olyan EP tagok, mint Christian Engström (Kalózpárt) vagy Philippe Lamberts (Zöld Párt) nem lépnek hathatósan közbe, számtalan civil aktivistával együtt.
EU szinten több irányba mennek a dolgok ezen a fronton – Franciaországban nemrég a szerzői jogi lobby elérte célját, és meghozták a “három dobás” törvényt. Ezzel szemben Finnországban az internethez való jogot az alapvető emberi jogok közé emelték, ami így nem megvonható.
Természetesen az egész helyzet még egyszerűbb, ha a fájlcsere eleve nem bűncselekmény – így egyből nem kell kriminalizálni a fiatal lakosság felét. Hogy Magyarországon és az EU-ban mi lesz – csak rajtunk múlik.