Kultúrális-politikai mozgalom

Partra szállunk!

megegypart
Sajnos úgy tűnik, hogy a mai korrupt képviseleti rendszert a kormány- és ellenzéki pártok nem tudják vagy akarják jelentősen megváltoztatni: “egy a zászló, egy a tábor” jelige alatt osztották fel és próbálják jelenleg is felosztani a közéletet; hogy aztán 4 évente viszonylag zavartalanul megtörténhessen egy újabb kollektív gőzlevezetés.Mivel a civil érdekképviseletnek nincs igazán hazai nyomásgyakorló eszköztára és mivel Magyarország politikai elitjének egyáltalán nem érdeke az állampolgári részvétel érdemi erősödése, ezért pár tucat magyar Kalóz úgy döntött, nemzetközi mintára itthon is szerveződik.
A Kalóz part mozgalom szakítani kíván a hagyományos megosztó és mocskolódó politizálással, mely évtizedek óta növeli a feszültséget és teszi egyre kilátástalanabbá az ország helyzetét.
A Kalóz part mozgalom egyáltalán nem célja a minél nagyobb hatalom megszerzése üres mantrák ismétlésével; hanem üzeneteink és eszméink a társadalommal való minél szélesebb megismertetése és közéletben történő részvétel-orientált képviselete.
Az alábbi táblázatban egy rövid összegzést (nem mindenre kiterjedő) olvashattok a megvalósult /megvalósulandó különbségekről.

Klasszikus politikai pártok

Kalózpárt mozgalom

Populista, felelőtlen és időszakos ígérgetések, logikai önellentmondások.

Következetes, értékrendünk szilárd logikai alapokon nyugszik.

Szavazatmaximalizálási célból megfogalmazott üzenetek, például összetett problémákra egyszerű („egybites”), gyakran felülről jövő válaszok.

Valódi, tenni akaró emberek bevonása: hiszünk abban, hogy komplex kérdéseket csak komplex, összefüggő válaszokkal, közös gondolkodással tudunk megoldani.

Politikai holdudvar (oligarchák, befolyásos emberek, érdekcsoportok) és a párton belüli döntéshozó klikkek összefonódása.

A demokrácia megújítása, részvételiség, teljes átláthatóság úgy a társadalomban mint a párt ügyeiben egyaránt.

Párton belüli véleménynyilvánítás korlátozottsága (delegáltak/küldöttek rendszerén keresztül aránytalanná válhat a döntéshozatal, szakpolitikai tagozatok, a párttagok klikkes felosztása).

Teljesen nyílt véleménynyilvánítási rendszer, a kongresszuson minden kalóz egyenlő szavazati joggal rendelkezik. Nincsenek küldöttek.

Párton belüli hatalmi/érzelmi hierarchia.

A kalóz szellemiség egyáltalán nem támogatja az érzelmi alapú tekintélyelvűséget, a likvid demokratikus rendszer segítségével pedig a kalózok képesek elkerülni a mindenható sámándoktorok és vezérürük uralmát.

Választási ígéretek nyilvánvaló megszegése, ám hatalomban maradás.

Azonnali elszámoltathatóság és visszahívhatóság a bázisdemokratikus berendezkedés segitségével.

Tabutémák és az „irányultságból” (ideológióból) adódó esetleges problémák figyelmen kívül hagyása.

Nincsenek tabutémák: a földönkivüliek jogaitól a sumér-magyar őstörténeten keresztül a pénzrendszerig bármi felvethető, megkérdőjelezhető és megtárgyalható.

Politikai korrektség intézménye, ami témákat tabuizál.

A cél a problémák feltárása, és minden fél számára előnyös, hosszútávú és fenntartható kompromisszumok elérése.

Politikai korrektségre így csak akkor van szükség, ha annak hiánya akadályozná ezen cél elérését.

Ideológiához kötött gondolkodás, jobb- és baloldaliság alapján (berögzült szemlélet, fix meneten haladó gondolkodásmód).

Ideológiamentesen de egy értékrendszeren belül politizálunk. Nincsenek politikai oldalak, csak vélemények és tények vannak. Ezeket kell helyén kezelni, legyenek azok klasszikus értelemben jobb- vagy baloldaliak. Kreatív gondolkodás, teljesen új megközelítések feltárása.

A pártról alkotott, már-már dogmatikus elképzelések és a párt ideológiájából levezethető intézkedések: pl. “mi vagyunk a lehető legjobbak az országnak, aki nem velünk az ellenünk” (a megosztottság növelése).

A bázisdemokratikus rendszer működéséhez szükséges elvi keretek biztosításán túl valljuk, hogy a közember, a szakértő és a képviselő közösen képes jól működő rendszereket létrehozni: platformot kínálunk tehát megoldások kidolgozására, nem pedig kész forgatókönyvet Magyarország és a világ megváltására.

Más pártok képviselőinek pocskondiázása, a “parlamenti mocskolódás” intézménye, a másik érzelmi alapon történő lejáratása, kifigurázása.

Törekvés a kölcsönös tisztelet megadására. Az érzelmi alapon történő sárdobálás helyett kritikus/logikus gondolkodással és tényekkel igyekszünk meggyőzni az embereket.

Politikus a köznapi szótárban: az adott tömeg számára karizmatikus, a nép felett álló megmondóember, illetve divatos még a „honatya”, vagy kiábrándult körökben „az amúgy semmihez sem értő” jelző használata.

Politikus a szótárunkban: az emberek rövid és hosszú távú boldogságáért tenni akaró civil aktivista. A közérdekében fellépő civil ember.

A problémákhoz való általános hozzáállás: rendszerek helyett adott esetben csak 1-1 személyben vagy kérdéskörben gondolkodnak.

Konkrét problémák vizsgálata, tárgyalása és a megoldás keresése a tágabb kontextus és a rendszer összefüggéseinek figyelembevételével. A viták nyitottak, előre nem eldöntött eredmény felé haladnak.

Kommentek

6 Kommentare zu Partra szállunk!

  1. Viktor írta

    Sziasztok!
    Miben más a magyar a német kalózppárttól? http://www.piratenpartei.de/
    Milyen szintü az együttmüködés a németországi "anya párttal" ?
    Üdv., Viktor

  2. Szia Viktor!
    A német kalózok biztosítanak számunkra egy felületet (magyar.piratenpad.de), de ezen és pár know-how ötleten kívül az együttműködés lazának mondható.
    Az európai parlamenti választások során lehetséges, hogy programjaink részben egyeztetve lesznek más EU-s kalózpártokéval, amennyiben ezt a magyar tagság támogatja majd.
    Fontos még megemlíteni, hogy anyagi támogatást egyáltalán nem kapunk az ún. “anyapártoktól”; a németektől jogilag és szervezetileg is független a magyar kalózpárt.
    Persze vannak hazai kalózok akik egyben a német és más országok Kalózpártjainak is tagjai, ám Ők a tagság létszámának csak egy nagyon minimális részét teszik ki.

  3. A legtöbb átfedés nyilvánvalóban az általunk is képviselt értékeknél található (likvid demokrácia, szerzői jogi reform, internet függetlenségének védelme, magánélet védelme, demokratikus iskolarendszer, etc.).

  4. Csefy Joo írta

    Értesítést kérek

  5. V. Viktor írta

    Sziasztok!

    Több kérdést feszegetnék:

    1. Ha ellenzitek a parlamenti demokráciát, akkor miért alapítotok pártot, miért nem a civil vonalat erősítitek? Számomra kicsit ellentmondásos, hogy pártként bekerülök a Parlamentbe, majd megszüntetem ezt az intézmény (kicsit sarkítva értsd!). Oldalatokon olvastam valahol, hogy Magyarországon a civilek mindig valamelyik oldalhoz tartoznak. Ezzel egyetértek. Nem lehetne ezen változtatni és “igazi” civileket verbuválni, majd ezen az erőn keresztül átalakítani a rendszert? Magyarországon is van lehetőség népszavazás kiírására és “csak” 200 e. ember aláírása kell. Tulajdonképpen nem kellene mást tennetek, “csak” összeszedni néhány százezer olyan civilt, akiket a neten bármikor el lehet érni és aláírásukkal támogatnak titeket (pontosabban az adott ügyet) értelmes kezdeményezésekben. Persze ez kissé lassú formája a kormányzásban való részvételnek, de fel lehetne gyorsítani: megszavaztatni az emberekkel egy olyan rendszer kiépítését, melyen keresztül a honatyák azonnal látnák az emberek véleményét adott kérdésben (egy parlamenti szavazást megelőző internetes népszavazás után döntenének, mely természetesen publikus lenne). Ehhez lenne egy hivatalos oldal, ahol leírják, hogy ha erre szavazol, az ezen csoportoknak jó, ilyen-olyan hatása van stb. A manipulációt megfelelő eszközökkel alacsony szinten lehetne tartani. A következő lépésben már lehetnének olyan kérdések az internetes népszavazáson, melyek kötelező érvényűek a Parlamentre nézve. Végül csak minimális jogköre marad a Parlamentnek… Szóval: miért is kell nektek parlamenti párt lenni?

    2. Hiányolom oldalatokon az aktuálpolitikát(nem azt, hogy Orbán vagy Gyurcsány épp mit hazudnak!). Az első pontban leírt népszavazási rendszert már holnap elkezdhetnétek: ha jól tudom publikus, hogy a Parlament mely kérdéseket veszi napirendre. Csinálhatnátok egy oldalt, ahol az emberek “elmondanák” a véleményüket szavazataikon keresztül. Tudtommal ilyen oldal nem létezik Magyarországon, pedig ez az általatok képviselt likvid demokrácia alap pillére!Miért nincs ilyen oldalatok? Jut eszembe: likvid! Mi bajotok a közvetlen demokráciával? Ez a likvid bennem két gondolatot ébreszt: a víz nem szilárd, ennél fogva megfoghatatlan. Megfoghatatlanul szivárog ki az ujjaim közül, ahogy a szavazatok is megfoghatatlanul szivárognának olyan érdekcsoportok kezébe, ahol több a pénz, ergo egy cseppel sem lennénk előbb, mint most. Persze átmenet kell, de szerintem van ennél jobb megoldás is (ahogy fentebb írtam)!

    3. Bizalmatlanság. Gondolom a fenti kérdéseim alapján nem loptam be magamat a szívetekbe! Annak ellenére, hogy 99%-ban egyet értek az általatok hirdetett gondolatokkal mégis bizalmatlan vagyok. Attól félek, hogy Ti is egy párt vagytok a sok közül, akik az emberi hiszékenység és jószándék szelét befogva vitorlátokba, mások erejét kihasználva bejuttatjátok magatokat így is tönkre rabolt országunk agyába (szívébe), majd egy utolsót rúgva rajta végérvényesen leterítitek azt! Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki kiábrándult a “párt” szóból és reméli, hogy legfeljebb díszletként szerepel majd egyszer a politikai rendszerekben (persze nem úgy, mint az egy párt rendszerekre épülő diktatúrákban!)! Persze azt a kérdést, hogy: ” – Ti is egy ugyanolyan képviseleti demokráciára épülő, oligarchákat és különböző hatalmakkal bíró érdekcsoportokat kiszolgáló, képviseleti demokrácián alapuló párt vagytok?” nincs értelme feltenni, mert az oldalatokon ennek ellenkezője áll és nyilván nem vallanátok színt itt és most, akkor sem ha így lenne… Ezt a bizalmatlanságot tényleg csak úgy lehetne eloszlatni, ha nem akarnátok bejutni a Parlamentbe

    4. Saját véleményetek. Bocs, hogy ilyen nyersen fogalmazok, de senkit nem érdekel! A közvetlen demokrácia “szolgáinak” nem lehet véleménye, hisz nekik nem a befolyásolás, hanem az objektív véleménygyűjtés a feladatuk. Ezt a nyitó oldalatokon lévő vezércikkre reagálva írom (“Az atomtechnológia egy tévút!”). Biológus (ökológus) a végzettségem. Én a semleges álláspontot képviselem e kérdésben, de bele sem merek gondolni, hogyha a cikk “tévút” jelzőjét boncolgatva ha nem lépünk erre a “tévútra” és mondjuk az elmúlt 50 évben azt az energiát fosszilis tüzelőanyagokból nyertük volna, amit az atomerőművek előállítottak, akkor milyen szinten lenne most a széndioxid, a metán, a nitrogéndioxidok, a kéndioxidok és különböző aromás szénvegyületek. Vélhetőleg nem csak a nagyvárosokban lenne szmog és a Föld hőmérséklete is több fokkal emelkedett volna, mint így. Lehet, hogy már túl lennénk azon az értéken, amit a klímakutatók kritikusnak tartanak! Ettől függetlenül én is azon a véleményen vagyok, hogy ki kell váltani a hasadáson alapuló atomenergia előállítást környezetbarátabb technológiákkal, de – és ezt soha nem vállalja fel egy politikus sem – a legnagyobb problémája a Földnek az ember túlnépesedése. Ha ez a probléma nem lenne, akkor a szennyezés sem létezne (legfeljebb lokálisan), mert a Földnek ha elegendő időt és teret adunk mindent újból visszaalakít (pontosabban a bioszféra). Kérdéssé formálva: miért hangoztatjátok a saját véleményeteket, amikor a közvetlen demokrácia felé tendáltok?

  6. V.Viktor írta

    Még valami:

    Ha a személyes adatok védelmezőinek tartjátok magatokat (alapprogramotokból ezt lehet leszűrni), akkor miért kell nekem regisztrációt csinálnom ahhoz (ráadásul egy angol nyelvű oldalon, egy másik webcímen), hogy kapjak egy e-mailt, ha ide valaki beír? Szerintem bőven elégnek kellene lenni az itt megadott e-mailemnek, ha e-mailben szeretnék értesítést kapni!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind markiert *

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Több információ

keresés

Eseménynaptár

There are no upcoming events.

View Calendar

Lev-lista


Email címed:

Hírlevél

KalózTube


twitter.com/@kalozpart_org

  • Es konnten keine Tweets geladen werden