Kultúrális-politikai mozgalom

„Too big to fall“ – Túl nagy, hogy bedőljön

Ez a nemzetközi monetáris politikában elterjedt kifejezés a bankok megmentéséről szól. Lássuk akkor az érem másik oldalát, azt, ami azt jelenti, hogy:

de elég kicsi, hogy megszűnjön.

 

 

A lakhatáshoz való jog az emberi jogok második generációjához tartozik és alapjai az ICESCR-ben (International Covenant on Economic, Social and Cultural Rights, 1966), és az Europai Szociális Chartában (ESC, 1966) vannak megfogalmazva.

Több európai országban ezt a jogot az alkotmány garantálja, Magyarországon az állam kivonta magát a felelősség alól. Az évtizedes, neoliberális gazdaságpolitikából származtatott értékrendszer azt hirdette, hogy minden ember felelős a saját sorsáért, csak rajta múlik minden. Sokunk számára már egyre világosabb, hogy ez nem így van, a kapitalista szabadverseny a tőketulajdonosokat szabaddá, a bérmunkásokat kiszolgáltatottá tette.

A "valuta", pontosabban a "valutaalapú" hitelezés jogossága két okból kifolyólag is megkérdőjelezhető.

Jogi szempontból ez azért kifogásolható, mert a bankok egyoldalú szerződésmodosítással, és devizaüzleteikkel a kellően tájékozatlan, sok esetben épp általuk félretájékoztatott lakosság számára olyan hitelkonstrukciókat adtak el, amelyek garantálták számukra a biztos hasznot, és minden kockázatot a lakosságra hárítottak. Ráadásul a kockázatokat elhallgatták, visszaéltek információs erőfölényükkel.

A szerződések aláírásakor a bank ügyfelei nem voltak egyenrangú partnerek, mert a bank olyan információkat hallgatott el, amelyek az egyenlő üzleti feltételeket biztosították volna. Ezek a szerződések a polgári jog legfontosabb paragrafusait, a tisztességes és korrekt feltételeket sértik, amik a szerződés jogosságát megkérdőjelezik.

A másik problémás oldala a kereskedelmi bankok hitelezésének fraktális "pénzteremtés" gyakorlata, ami az évszázad egyik legnagyobb átverése.

Sajnos a tudatosan tájékozatlanul tartott lakosságon ez most nem segít. Az állam, illetőleg ennek következtében a mindenkori kormányzat felelőssége, hogy felvállalja a kisemmizettek megmentését. Mivel hazánk lakossága már régóta stagnál, illetve csökken, elképzelhetetlen, hogy ne lehetne ilyen célra megfelelő mennyiségű szociális bérlakást fenntartani. Egyszerűbben fogalmazva, kilakoltatások folynak, emberek élnek az utcán, miközben ingatlanok sokasága áll üresen.

Mi ezért minden ideológiától függetlenül, az ügyek mentén támogatjuk a Koppány csoportot, és bármely más civil és politikai szerveződést, mely a kilakoltatások ellen küzd.

Előbb lakást, aztán stadiont! 


Kommentek

2 Kommentare zu „Too big to fall“ – Túl nagy, hogy bedőljön

  1. Csaba Facsar írta

    Jo kis gondolatebreszto! Meg ilyet, tobbet !!
    Es talan egy kis elmeleti segitsegnyujtas is jo lenne, a bajbajutottaknak. Hova fordulhatnak, milyen jogi lehetosegek vannak, esetleg ki tudna segiteni, ilyesmi…

  2. Csaba Facsar írta

    Valahogy meg kellene mar razni ezt az orszagot, mint egy almafat!! Hatha ket legyet utne az ember 1 csapasra. Magukhoz ternenek az emberek, a "rodhadt alma" meg leesne mar vegra a farol!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind markiert *

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Több információ

keresés

Eseménynaptár

There are no upcoming events.

View Calendar

Lev-lista


Email címed:

Hírlevél

KalózTube


twitter.com/@kalozpart_org

  • Es konnten keine Tweets geladen werden