Peter Serafinowicz angol színész írt egy bejegyzést a Gizmodo oldalára, ami egy elég érdekes megközelítésből mutatja be a szórakoztatóipart.

A gondolatait négy főbb pontban foglalta össze.
Először is szerinte a torrent vagy egyéb oldalakon megjelenő sorozatrészek segíthetnek egy adott mű népszerűségén. Példának a South Park alkotóit hozza fel, akik mindig tolerálták azt, hogy a sorozatukból kalózverziók is megjelennek. Az egészet egyfajta promócióként kell felfogni, ami segíthet az egyéb (reklám, játék, DVD… stb.) bevételeken. Persze azt is hozzá teszi, hogy ha egy rész elérhető az amerikai iTunes-ban (amit hivatalosan csak amerikai állampolgárok használhatnak), akkor ott megveszi. Egyszerű, legális és az alkotók szempontjából is “better than free”.

A következő pont a tulajdonjog. A már említett iTunes esetén ugyanis a filmek és sorozatok DRM-mel védve érkeznek. Ha meg is veszünk valamit, attól az még nem lesz a miénk. Csupán jogot vásárlunk arra, hogy megnézhessük.

A harmadik a művek elérhetősége. A Disney például híres arról, hogy egyes filmjeit moratórium alatt tartja; nem lehet őket bárhol, bármikor megvenni. A kiadók minél nagyobb bevételt akarnak, erre ők maguk akadályozzák meg azt, hogy az emberek fizessenek érte. Serafinowicz ehelyett letöltötte a Dzsungel könyvét. A morális mentség ebben az esetben szerinte az, hogy egyszer már megvette VHS-n. Még két hasonló példát hoz egy-egy könyvvel. Az egyiket ugyan sikerült megvennie, de olyan kódolásban készült, ami miatt muszáj volt illegális másolatot készítenie róla, hogy el tudja olvasni az iPad-jén.

A negyedik pontban azt meséli el, hogy legutóbb egy klipet rendezett egy együttes számára. A kiadó, az EMI, a saját hivatalos YouTube csatornájára töltötte fel a klipet úgy, hogy azt a nem egyesült királyságbeli IP címmel rendelkező nézők nem nézhetik meg. Erre saját maga feltöltötte a saját oldalára (végül is ő rendezte), de az EMI először a más oldalakra való beillesztést tiltotta le, azóta pedig el is távolította a videót. Videoklip egy együttes számára. A kiadók bevételt akarnak, ennek ellenére mégis megnehezítik a fogyasztók dolgát, hogy megnézhessék a promóciós anyagot.

Sorait azzal zárja, a művészek mindig is alkotni fognak, a “pénzcsinálók” pedig mindig megtalálják majd a pénzkeresés újabb módjait.