Véget kellene vetni ennek az elavult üzleti modellnek, nem pedig a kör négyszögesítésével próbálkozni. A jogkezelő szervezetek léte -sokan leírták már- csak önmaguknak jó igazán, folyton az átláthatatlan díjfelosztást, illetve a díjak nagy részének lenyelését vetik a szemükre. Nincs transzparencia a kvázi adók módjára beszedett jogdíjak kezelésében, mindket egyszerű állampolgárokat néznek bűnözőnek az üres hordozókra kivetett jogdíjak kapcsán -mondván, úgyis illegálisan másolt tartalommal töltöd fel a fényképezőgépedbe vásárolt CF /SD kártyát, meg hogy az Avatart fogod kiírni a céged adatainak biztonsági másolatianak tárolására vásárolt CD/DVD stb. lemezre.
Nem vagyok jogi szakértő, nem tudom, hogy történt-e elemzés, próbálkozás, de komolyan érdekelne, hogy egy ilyen jogi szabályozás, mely eleve feltételezi, hogy te a megvásárolt adathozdozót CSAK ÉS KIZÁRÓLAG illegálisan megszerzett tartalmak tárolására használod megállná-e az alkotmánybírósági próbát. Konkrétan az ártatlanság vélelmére gondolok, miért nem kell bizonyítani, hogy TÉNYLEG másolt előadói tartalom van az adathordozón? -Hiszen nem kell bizonyítanod / nem tudod bizonyítani, hogy mire használod az adathordozót, egyszerűen tudjuk, hogy bűnös vagy, de fizess jogdíjat és békén hagyunk.

Egyszerűen mindenki, aki komoly pénzhez jut a rendszerből, körömszakadtáig védi a húsosfazekat tőlünk felhasználóktól, de még az előadóktól is, hiszen feléjük sincs transzparencia.

Igazán remélem, hogy a jövő nem a cikk által is említett irányba vezet, és a kiadók illetve az előadók megtalálják az utat, hogy ezek a “jogkezelő” szervezetek, melyek igazán csak a saját jogaikat kezelik súlytalanná váljanak. Persze az üzeti modellen túl a jogalkotói szándéknak is meg kell ehhez születnie…
Tenyleg van arra vonatkozó kényszer, hogy ha a felhasználó pl. egy rádióadó közvetlenül megállapodik az előadóval, akkor is fizetni kell az Artisjusnak?