400 Ft-ért lehet megvenni a CD-t? Hoppá!

A Sas/Satie által szervezett World Copy Day-en ( http://worldcopyday.org/ ) volt egy vita, ahol pro és kontra beszélgettek arról, hogy vajon gazdasági csőd-e, igazi működésképtelenül agybeteg dolog-e a nyílt forrás, a nyílt tartalom, a másolható tartalom, és hogy ettől fognak-e az alkotók éhen halni.

A vitában nem vettem részt, de utána több résztvevőtől megkérdeztem, hogy ha meg lehetne venni a legtöbb filmet 3-400 Ft-ért, a legtöbb CD-t 2-300 Ft-ért, akkor megvennék-e azt, amit amúgy is letölthetnek innen-onnan?

Gyakorlatilag mindenki azt mondta (ebben volt a 20-tól 50-ig korosztályból mindenfele, változatos társadalmi háttérrel) hogy igen, ennyi pénzért megvenné még akkor is, főként, ha az alkotóhoz jutna a bevétel jelentős része. Többen használják (vagy használnák) a letöltést “próbának” (preview), és ha kapható “elfogadható áron”, akkor akár meg is veszik, mert az gyakran jobb minőségű, többet nyújt, mint a netes letöltés.

Én úgy gondolom – és gyanús, hogy sokan értenek velem egyet – hogy még a szabadon másolhatóság sem jelentené azt, hogy senki nem lenne hajlandó fizetni a plusz értéket adó, reális áron forgalmazott termékekért, legfőként beleértve az alkotók közvetlen díjazását (átlépve az ügynököket, sápszedőket, arcisjutokat). Láthatóan ez a gazdasági modell is működőképes lehetne, és kikerülhetné a jelenlegi overhead költségeket (azt hiszem, manapság egy “stúdiót” egy normális számítógépből össze lehet kalapálni olyan minőségben, hogy egy amatőr együttes élvezhető számokat gyártson; és nincs szükség a bevétel 99.99%-át elvevő “nagy stúdióra” és “terjesztő hálózatra” [és közös vagy egyedi jogkezelőre]).

Ki kell iktatni a kiadókat és kész. A pénzt meg lehessen tolni PayPal adománnyal vagy átutalással az előadónak, illetve ott a koncertbevétel…