11.17
Az egyesült államokban 1978-ban úgy módosították a szerzői jogi törvényt, hogy 35 év után a szerző felmondhatja az általa készített művel kapcsolatos szerzői jog átruházásáról szóló szerződést, ha úgy akarja. Ezek a szerződések tipikusan a kiadókkal köttettek, az első ilyen alkalom peidg 2013-ban várható, amikor az 1978-as művekre letelik a 35 év. A jogszabály szerint az 1978 előtti művek szerződése 56 évvel később mondható fel egyoldalúan, így azok közül most az 1953-masok és azelőttiek szerződése mondható fel.
Ez azt fogja jelenteni, hogy pár év múlva elkezd visszakerülni a régebbi zeneművek másolási / terjesztési joga magukhoz a zenészekhez akik létrehozták a műveket, és akik jó eséllyel élni is fognak ezzel a lehetőséggel. Hisz mire kell ma már egy kiadó, ha egy csapat egyszerűen online tudja közzétenni, esetleg értékesíteni a zenéjét, ahogy Trent Reznor is teszi?
És vajh mi lesz a retorikája a kiadóknak, akik a szerzők ellen fognak harcolni ebben a felállásban, hogy mégis a kiadóknál maradjanak ezek a jogok? Akkor is azt fogják-e mondani, hogy a szerzők érdekeit védik a, hm… szerzők ellen?


A törvényhozók tudták, hogy 2012-ben világvége van, így ha 2013-ban visszakerülnek a jogok, akkor a kiadókat nem éri már kár.
De ha mégse, akkor igen, az lesz a kommunikáció, hogy szegény szerzők hülyék, jogilag képzetlenek, és a kiadó kell, amelyik megvédi őket saját maguktól, és a saját hülye döntéseiktől.