három dobás helyett az ártatlanság vélelme
Tegnap fontos döntés történt az EU parlamentben – a szerzői jogi lobbi által szorgalmazott szabályozás: “ha valakit háromszor rajtakapnak illegális fájl letöltésen, akkor onnantól nem csatlakozhat az internetre” helyett a józanság és az általános jogrend diadalmaskodott. Ezek szerint az ilyen vitás kérdésekben is, mint bármilyen jogi kérdésben, az ártatlanság vélelme érvényesül alapelvként, és a vitás ügyet egy független és fair félnek kell kivizsgálnia – ami összhangban van az EU Emberi Jogok Nyilatkozatával. A szerzői jogi oldal javaslata megszegte volna azt, hisz az eltiltást maguk a “jogvédők” önkénye döntötte volna el.
A fenti két javaslat is jól mutatja, hogy a szerői jogi lobbi a saját profitszerzését mindenek felett fontosnak tartja, még az alapvető emberi jogok és az alapvetői jogi normák felett is. És lám, majdnem sikerült is nekik átvinni akaratukat – ha olyan EP tagok, mint Christian Engström (Kalózpárt) vagy Philippe Lamberts (Zöld Párt) nem lépnek hathatósan közbe, számtalan civil aktivistával együtt.
EU szinten több irányba mennek a dolgok ezen a fronton – Franciaországban nemrég a szerzői jogi lobby elérte célját, és meghozták a “három dobás” törvényt. Ezzel szemben Finnországban az internethez való jogot az alapvető emberi jogok közé emelték, ami így nem megvonható.
Természetesen az egész helyzet még egyszerűbb, ha a fájlcsere eleve nem bűncselekmény – így egyből nem kell kriminalizálni a fiatal lakosság felét. Hogy Magyarországon és az EU-ban mi lesz – csak rajtunk múlik.
Egy kis typo, döntsétek már el végre, hogy melyik nyelvet használjátok.
Vagy filesharing, vagy fájlcsere, de semmi esetre sem file csere.
Köszönöm.
Másrészt nekem továbbra sem tisztázott, hogy ki és hogyan fogja eldönteni e p2p letöltésről, hogy az legális-e, vagy sem.